Egy hosszabb képaláírás erejéig visszanyúlnék még a budapesti vakációnkhoz. Ráchel régi vágya volt, hogy ellátogassunk a parlamentbe. Annak rendje-módja szerint még Ein Gevből interneten bejelentkeztünk, a féltucatnyi nyelv közül természetesen a magyar vezetést választottuk. De minek...
A nem túl acélos fotón ez természetesen nem látszik, mint ahogy az sem, hogy az országház főlépcsőjénél, az épületet tervező Steindl Imre mellszobránál állók egytől-egyig izraeliek. Na, de hogy jövünk mi a képbe? Nos, Ráchel kérésére végül nem a magyar vezetéshez csatlakoztunk, hanem az azzal egy időben induló héber nyelvűhöz. Lányunk, aki Magyarországon meg nem szólalt volna héberül, valamiért úgy gondolta, hogy ha már, akkor ivritül hallgatná meg a ház történetét. Ez nem valami zsidó hücpe, inkább gyerekes szeszély volt a részéről. Nekünk igazából tök mindegy volt, jártunk már a házban, nagyjából ismerjük az ilyenkor elhangzó dolgokat, úgyhogy a bejáratnál átkéretszkedtünk. Mit mondja, pikáns volt a magyar országházról nem az anyanyelvünkön hallani - főleg úgy, hogy Ráchelen kívül igazából egyikőnk sem értett mindent, ő viszont a második perctől unottan a cumija mögé menekült, a végén pedig majdnem bealudt az egyik folyosói bársony kanapén.
RSS Feed