A világviszonylatban is elsőrangú múzeum tele van nagyszerű gyüjteményekkel. De engem a tavaly átadott új szárny érdekelt igazán (magyar nyelvű bemutatás itt, az épület hivatalos oldal itt), ami nem okozott csalódást.
Sosem volt a szívem csücske Tel Aviv, de ettől még olyan hely, ahová érdemes időről időre visszatérni. Mióta Izraelbe költöztünk kimaradt nekem, érett már, hogy szerét ejtsem a látogatásnak. Képes beszámoló a Fehér Városból. Tel Aviva az a város, amit lakva lehet igazán megszeretni. Én meg soha nem laktam ott, csak átutaztam rajta, szétnéztem benne vagy jobb esetben pár napot ott töltöttem. Nem különösebben attraktív világváros, viszont annál impulzívabb és ez tagadhatatlanul egyedivé teszi a hangulatát. Mindent beleng a mediterrán életérzés, ami a hozzám hasonló kontinentális alakoknak eleve a gyengéje, ráadásul az itt kiteljesedő páratlan kreatív világ a közegem. Ezzel együtt Tel Aviv nekem nem jött be, valahogy soha nem akartam több időt itt tölteni. Azt hiszem azért, mert irritál az összebaszottsága (nincs erre jobb szó), pontosabban az, hogy az eredeti letisztult bauhaus koncepciót miként lépik túl az ingatlanbefektetők, miközben a városlakók sem ismerik fel, hogy micsoda ékszerdobozban csücsülnek. Jó, nyilván ha elkezdenek egy várost használni, akkor az természetes módon átalakul és veszít az eredeti fényéből - az alig 100 éves Fehér Városnak is becézett Tel Avivnak meg talán soha nem volt fénye. Az eredetileg vakító fehér bauhaus városközpont, amiért én rajongok pillanatok alatt szűkké és szürkévé vált, ahogy lelakták és könnyűszerrel a befektetők lábai elé vetették. Szóval Tel Aviv nekem inkább az elpuskázott urbanisztikai lehetőség szimbóluma, mintsem a fantasztikus tengerparti város, tele vonzó kulturális próbálkozásokkal és fényes üzleti lehetőségekkel. Szerintem élhetetlen hellyé vált, mások viszont rajonganak érte és én megértem, hogy miért. Sok magyar barátunk horgonyzott le Tel Avivban, amiben biztos, hogy szerepet játszott, hogy a város szabados felfogása nyomokban hasonlít Budapestre (talán ezért is testvérvárosok). Aki onnan érkezik ide, az hamar azt érezheti, hogy otthon van. Ráadásul, ami magyar fővárosban bizsergető alternatív underground az itt az abszolút main sream. Aki a kreatív kezdeményezésekre, az inspiráló pulzálásra, a nemzetközi közegre vagy épp a meleg szubkultúrára vevő, az itt kiteljesedhet és nem okoz vele feltűnést, mert errefelé ez a hétköznapi. Mindez egyébként Izraelben is egyedivé teszi Tel Avivot, nem véletlen, hogy a gazdaságilag is prosperáló városba özönlenek a fiatalok, aminek az elszabadult bérleti díjak és az extra magas megélhetési költségek sem szabnak gátat. Sikk itt lakni, ennek az árát megkérik és megfizetik a lakásárakban és a sarki fűszeresnél egyaránt. Másfél év falusi magányom után üdítő volt megmerítkezni Tel Avivban. A városból így is pont elég volt két nap, de a barátokból azért nem. Azon túl, hogy minél többjükkel szerettem volna találkozni nem volt különösebb célom, egyszerűen lötyögni akartam. Sétálgattam, sokat fotóztam, néztem a csajokat és még a város polgármesterébe, Ron Huldaiba is belefutottam, aki a törzshelyén épp a reggeli kávéját szürcsölte az előző éjszakai futóverseny hivatalos pólójában. A viselete cseppet sem volt ciki, inkább árulkodó arról a lokálpatrióta hozzáállásról, ami a hazai városvezetőkből egy ideje kiveszett. Erről, illetve arról, hogy Tel Aviv mitől is olyan izgalmas sokat elárul ez a kis videó, aminek a végén Huldai is feltűnik - nem épp polgármesterektől megszokott szerepben. Tel Avivban azon voltam, hogy a kibuc édeni ingerszegénységét a város lüktetésével ellenpontozzam, illetve valami magas kultúrát szívjak végre magamba. Esetemben ez a Tel Aviv Museumot jelentette, ahol gyakorlatilag az egész szombatomat eltöltöttem. A világviszonylatban is elsőrangú múzeum tele van nagyszerű gyüjteményekkel. De engem a tavaly átadott új szárny érdekelt igazán (magyar nyelvű bemutatás itt, az épület hivatalos oldal itt), ami nem okozott csalódást. Kihagyhatatlan kortárs építészeti jel, önmagában is műalkotás, lenyűgöző megoldásokkal, légies terekkel - kár az értő szemmel itt-ott látható közel-keleties belsőépítészeti kivitelezésért. De hát lehet, hogy ez is az építészeti koncepció része volt és így akarták tel avivi kontextusba helyezni ezt a csodálatos építményt… Engem így is lenyűgözött, különösen a délelőtti fények és árnyékok és a hatalmas központi tér együttese, ami egy fotós számára maga a mennyország. Hogy Tel Avivból mégis csak a szépre emlékezzünk, búcsúzóul álljon itt egy válogatás a múzeumban készült artisztikus képeimből. Kapcsolódó cikk:
13 Comments
Zsófi és a gyerekek november 2. és 9. között villámlátogatást tesznek Budapesten. Ennek apropóján bemutatjuk milyen házi készítésű úti okmányokkal láttuk el a gyerekeket. Pontosabban nem is őket, hanem állandó társaikat, elmaradhatatlan kis kedvenceiket Pici babát, és Mak-mak nyuszit. A nevükre kiállított útleveleket a nyári budapesti utazásunk kapcsán már egyszer bevetettük a check-ines hölgyek és határőrök legnagyobb elképedésére és a magunk szórakoztatására. Volt, aki vette a lapot, mások nevetve hajtottak el minket családostól, de akadt, aki annyira morózus volt, hogy inkább nem hoztuk ki a sodrából a baba passportokkal. Most újra próbálkozunk, reméljük másodjára is nagy sikert aratnak a spéci útleveleink. Kapcsolódó cikkek:
Végre eldőlt, hogy a februárban csődbe jutott Malév repülési jogait a Wizzair kapja meg. Néhány napja a Népszabadság megszellőztette a hírt, de blogbarátunk, Kispaszti hívta fel a figyelmünket, hogy a légitársaság honlapján megjelent Tel Aviv az úticélok között. A Wizzair sajtóközleménye szerint a járatok előre láthatólag december 6-án indulnak. Hetente háromszor - kedd, csütörtök, szombat - Airbus A320-assal repülnek. Budapestről 15:25-kor szállnak fel és Tel Avivban 20:30-kor érkeznek meg a járatok. Az akciós bevezető jegyek 9900-tól indulnak, de akinek nem jut a beetetős jegyekből az várhatóan 180 eurós jegyárakkal kalkulálhat, ami még mindig sokkal olcsóbb, mint az El Al (és nagyjából ugyanannyi, mint a Bécsbe repülő Air Niki). Az árak nem tartalmazzák a fapadosokra jellemző egyéb extra költségeket (csomagdíj, jegykiállítás stb.)! Kispaszti tájékoztatása szerint foglalni még nem lehet, hibaüzenet jelenik meg. Ha viszont valakinek sikerülne jegyet vennie a Budapest-Tel Aviv járatra, az szóljon! A cég közleménye végén az apró betűs részben azért megjegyzi "a Budapest-Tel-Aviv útvonal Izrael polgári légiközlekedési hatóságának hivatalos jóváhagyására vár". Vagyis még semmi sem biztos, de nyilván nem véletlenül rukkoltak elő a nagy hírrel. Kapcsolódó cikkek:
Hamarosan újra Magyarországon leszünk. Jó lesz újra otthon, de speciel bennem vannak félelmek, hogy mi vár ránk. Olyan, de olyan klassz volna pozitív híreket hallani, örömteli dolgokat tapasztalni, bizakodó emberekkel találkozni. Bár így lenne, de a jelek szerint nem ez vár ránk… Jó lesz, persze jó lesz találkozni a szeretteinkkel, barátainkkal, újra Túró Rudit majszolni és a Margit hídról megnézni Budapest panorámáját. De, amikor elmúlik a viszontlátás öröme, ráununk a Túró Rudira és a hídról tovább gördül a villamos, akkor ott leszünk a nagy magyar valóságban, a régi és új problémáinkkal. 430 nap távlatából még inkább azzal kell szembesülnünk, ami miatt leléceltünk Magyarországról. Sőt, talán még riasztóbb, hogy azóta az európai értelemben vett reménytelenség csak fokozódott. Hiába tudjuk, hogy ez vár ránk, akkor is szar lesz kihúzni a fejünket az izraeli homokból és ismét belekóstolni a savanyúságba. Főleg azért, mert a szívünk mélyén azt szeretnénk, hogy ne így legyen - élettől duzzadó, optimista közegbe térjünk haza, izgalmas impulzusokat kapjunk, hogy egyszerűen sajnáljuk, hogy retúr jegyet vettünk. Jó lesz, persze jó lesz hazatérni, a gyerekekkel kiélvezni Magyarország szebbik arcát, újra normális kenyeret enni és délben harangszót hallani, örülni mindennek, ami elérhetetlen számunkra az isten háta mögötti kibucunkban. De mindez mit ér, ha azt érezzük, hogy az elmúlt 430 napban igazából nem maradtunk ki semmiből? Bárcsak másképp volna, bárcsak pozitívan csalódnánk. Mindegy, a lényeg, hogy a levegőváltozás mindenkinek jót tesz. X X X Június 30. és július 27. között újra Magyarországon leszünk. A kötelező körök és a gyerekek mellett szeretnénk minél több barátunkkal, ismerősünkkel és blogolvasónkkal találkozni. Az időnk viszont véges, ezért arra gondoltunk, hogy július 9-én, hétfőn "félhivatalos" fogadóórát tartunk, vagy ha így jobban tetszik író-olvasó találkozóra hívunk. Egy délutáni kötetlen piknik a Millenárison igazán csábító lehet. Ha épp nem nyaralsz és Budapesten vagy, akkor tarts velünk! A részletek miatt vedd fel velünk a kapcsolatot a Facebookon. Az elmúlt hetekben azzal töltöttük az estéinket, hogy menetrendeket bogarásztunk és lestük a híreket, hogy valamilyen formában újjáalakul-e a csődbe jutott Malév. A nyári menetrend itt van, a nemzeti légitársaság viszont késik, úgyhogy nem támogatjuk a hazai ipart az osztrák Air Nikire váltottunk jegyet. Mehettünk volna El Al-al közvetlenül Budapestre, de náluk konkurencia hiányában az árak szálltak el, úgyhogy Bécsen keresztül fapadossal repülünk, onnan meg majd meglátjuk. Nem hivatalos járatinformációk járatlanoknak. Ha már így beleástuk magunkat a menetrendekbe, akkor talán érdemes volna megosztani a tapasztalatainkat. Fontos előre bocsátani, hogy az, amit mi leírunk, lehet, hogy holnap már nem lesz érvényes, mert annyira dinamikusan változik a légügyi piac. Szóval senki se kárhoztasson minket, ha nem azt tapasztalja, amit a blogunkon megírtunk. Pont ezért tartózkodnánk a konkrét árak említésétől is, mert az aztán tényleg annyi mindentől függ, hogy eleve félrevezető volna azokat felemlegetni. Inkább csak trendeket és lehetséges alternatívákat osztanánk meg, abból baj nem lehet. Jelenleg csak az El Al üzemeltet közvetlen menetrendszerű járatokat Budapest és Tel Aviv között. Gyakorlatilag majd minden nap repülnek, tehát aki kényelemre és a kiszámítható minőségre utazik, az őket válassza. Ennek persze megvan az ára. Az El Al mindig drágább volt a Malévnél, most pedig konkurencia nélkül maradtak, ami az árpolitikájukon is tükröződik. A közvetlen El Al járathoz képest vannak olcsóbb megoldások, de ezek mind kisebb-nagyobb kényelmetlenséggel járnak, mivel vagy át kell szállni vagy más, Budapesthez közeli nagyváros repülőterén keresztül kell Európába érkezni. Két gyerekkel mi hamar letettünk az átszállásos megoldásokról, így ezekről nem sok használható információval szolgálhatunk, ami van az a következő: Tudomásunk szerint a legolcsóbban Kijeven keresztül az Aerosvittel lehet Tel Avivból Budapestre jutni. De az általunk elérhető menetrendek szerint sok órás kijevi várakozásra kell annak számítania, aki ezt a kalandot választja. Ajánlották még nekünk a LOT járatát Varsón keresztül, de az már nem annyival olcsóbb, mint amennyire kényelmetlen, akkor már inkább az EL AL egyből Ferihegyre. A térképre nézve kézenfekvő megoldás volna Isztanbulon keresztül jönni, de a Türkish Airlines aktuális listaárai nem valami versenyképesek. Tel Avivból több német nagyvárosba (Köln, München, Berlin, Düsseldorf) is repül az Air Berlin fapados. Viszonylag jó áraik vannak Németországig, de onnan ugye még valahogy Budapestre is el kell jutni. A cégnek van saját budapesti járata, illetve több más fapados is repül azokra a német repülőterekre, ahová az Air Berlin hozza a tel avivi utasokat. Mi nem mentünk tovább ezen a szálon, de aki keres, az kisakkozhat egy jó árat magának, kérdés persze, hogy mennyi kényelmetlenség árán. A nyári turistaszezonban az is megoldás lehet, hogyha valaki a mediterrán térségen keresztül jut el Budapestre vagy Tel Avivba. Ilyenkor Ben Gurionról is megszaporodnak a járatok például a görög szigetekre vagy épp a török riviérára, oda pedig repülnek a magyar fővárosból is fapadosok. Az erre fogékony rugalmas utazóknak megoldás lehet még a várnai, vagy szófiai átszállás is, oda is vannak fapadosok. Ezekkel a cenáriókkal csak elméleti síkon foglalkoztunk, érdemi információval nem szolgálhatunk. És ha már fapados, az EasyJet is repül Tel Avivba Londonból, Bázelből és Genfből - ezekről a helyekről nagyon baráti áraik vannak, de ugye még mindig ott van a budapesti desztináció rizikója és költsége… A Ben Gurion reptér hivatalos oldala szerint több légitársaság is üzemeltet olyan járatokat, amelyeknek Magyarországhoz közeli repülőtereken van a másik végpontja, vagy legalábbis érinti ezek valamelyikét is. (Ha valaki komolyan keres, akkor érdemes az említett weblapból kiindulni és összevetni a célállomás hasonló adatbázisával, majd kibogarászni, hogy ki honnan, hová, mikor repül. Sok sikert!)
Joggal merülhet fel, hogy ha már az Austriannal szimpatizáltunk, akkor mégis miért választottuk a nem sokkal olcsóbb, viszont fapados szolgáltatást nyújtó Nikit. Ennek oka a menetrendben keresendő, ami nekünk, kisgyerekekkel utazóknak fontos szempont volt - bár így utólag fölöslegesen. Valami furcsa oknál fogva a közép-európai járatok mindegyike hajnali 5 és 7 óra között indul Ben Gurionról, ami a lehető legkényelmetlenebb idősáv, hisz 3 órával előbb - vagyis az éjszaka kellős közepén - kint kell lenni a reptéren. Függetlenül a célállomástól, általunk vizsgált járatok mindegyike hajnalban vagy éjszaka indul, illetve érkezik - például az Austrian is. Ha már szopóágra kerültünk, akkor viszont az ár volt a szempont, így jött a képbe a fapados Niki. Milyen más lehetőség van még? A menetrendszerű járatok mellett vannak charterek is. Ezekre főszabály szerint nem lehet csak úgy jegyet venni, többnyire csomag részeként utazási irodák értékesítik. Azért vannak kiskapuk, mert a pénznek senki sem ellensége, de legalábbis szereti a veszteségét csökkenteni. Nem istentől elrugaszkodott dolog a járatokat üzemeltető utazási irodáknál közvetlenül bepróbálkozni a megmaradt üres helyekért. (Tudni kell, hogy ők a nagy pénzt a szállás-program kombóval akasztják, nem elsődleges érdekük a külön jegyértékesítés a charterekre, mert ott nincs jutalék.) Azok, akiknek Magyarországon most felcsillan a szeme van egy szomorú hírem: a járatokat szervező irodák mindegyike izraeli, elvben nem lehet budapesti indulással jegyet venni rájuk, illetve nincs olyan magyar utazási iroda, amely hivatalosan jegyeket árulna ezekre. De azért ez sem veszett ügy. Felvettem a kapcsolatot a Travel Service légitársasággal, amely a Malév csődje után nyilvánosan nagyon izmozott, a tel avivi járatindításért (úgy tűnik egyelőre hiába). A cég jelenleg is repül Tel Aviv és Budapest. között, ezekre a charterekre nem ők, hanem kizárólag izraeli idegenforgalmi vállalkozások értékesítik a jegyeket. Az Israirnek és a Flying Carpetnek van magyarországi képviselője is (név, telefonszám nálam), akiken keresztül elvben lehetséges a jegyvásárlás (még akár budapesti indulással is). De! Csak, ha van hely, csak ha tényleg tudják már, hogy lesz járat, csak az isten tudja milyen csillagállás esetén. Konkrét árakat sem sikerült megtudni, csak annyit, hogy valamivel az El Al alá ígérnek, jegyet viszont csak indulás előtt egy-két héttel lehet megváltani. Vagyis aki szabadságával gazdálkodik nagy rizikót vállal, ha erre a megoldásra bazirozik, mert minden menetrendszerű járathoz képest kiszámíthatatlanabb - viszont ez is egy alternatíva. Mint ahogy az is, hogy valaki nem Ben Gurionra, hanem az eilati repülőtérre érkezik. Mi ezzel az eshetőséggel nem foglalkoztunk, de tudom, hogy leszállnak itt közép-európai charterek is (nemzetközi menetrendszerű járatok nem, csak belföldek!). Akinek az úticéljai között amúgy is szerepelt volna Eilat nekikezdhet érdeklődni, hátha akad egy közepesen kényelmetlen járat oda. Elvi lehetősége fennáll annak is, hogy valaki Ammanon vagy Akabán keresztül esetleg Sharm El Sheikh vagy Kairó érintésével érkezzen Izraelbe (Jordánia és Egyiptom irányába korlátozásokkal nyitott a határt). Azonban a közel-keleti viszonyokat ismerve ez már olyan extrém sport, amit csak kalandvágyó hátizsákos turisták kockáztatnak meg, ép eszű ember nem teszi ki magát és családját ilyen veszedelmeknek. Kapcsolódó cikkek:
Hó Izraelben? Igen! - ugyan nem mindennapos, de néhány évente elő-elő fordul, hogy szállingózik, akár még Jeruzsálemben is. A Golán északi részén pedig minden télen több kevesebb hullik, a Hermonon még sípálya is üzemel, de ettől még a téli táj unikumnak számít a szentföldön. Ezért ha havat jósol a meteorológia, akkor kicsi-nagy felvillanyozva várja. Sőt, a hó még ennél is többre képes: elfedi az ellentéteket. Már napok óta arról szóltak a hírek, hogy esni fog. Nem is kevés. Máskor is szállingózott, de márciusban ki látott már havat Jeruzsálemben? Aztán lehullott és el is olvadt a viszonylag magasan fekvő szent városban, de az északi hegyeken napokra megmaradt a hó, ami valódi zarándoklatot generált a hófödte csúcsokhoz. Nem vicc, fél Izrael útra kelt, hogy megnézze a csodát. Mi ugyan épp a hideg elől húztunk ide délre, de ha már utolért minket a zimankó, akkor mi sem maradhattunk ki a jóból - ki tudja mikor látunk ilyet legközelebb. Meg aztán a gyerekeknek kijár az élmény, úgyhogy pénteken felkerekedtünk hóembert építeni a Golán-fennsíkra. A tavaszias Ein Gevtől uszkve negyven perces autóútra húzódott a hóhatár a Golánon. Mindez márciusban… A látvány dermesztő volt még a jól fűtött autóból is: a táj egy az egyben úgy festett, mintha a Spitzbergákon és nem a Közel-keleten lennénk. Annyian jöttek fehérben látni a világot, hogy az egyébként kihalt vidéken a nagyvárosokból ismert közlekedési dugó alakult ki. Ezt tovább súlyosbította, hogy a fegyelmezetlen izraeliek ott parkoltak le, ahol kedvük tartotta - meg ahol a hótorlaszok engedték - így sok helyen csak lépésben lehetett haladni. Eredetileg a Merom Golan nevű kibucot vettük célba, de végül onnan alig egy kilométerre az 1171 méter magas Bental keleti lábánál untuk meg a totyorgást és szálltunk ki a gyerekekkel. Akik közül Ráchel azonnal fürdött a hóban és a boldogságban, neki a hóemberépítés testre szabott expedíciós művelet volt. Csak azt nehezményezte, hogy nincs kesztyűje, de ezt a hiányosságot az én 46-os pótzoknimmal orvosoltuk, amitől a lányunk úgy nézett ki, mint egy eltévedt albínó gibbon. Ábel viszont gyakorlatilag azonnal sokkot kapott a hótól, széltől és hidegtől, szegény úgy üvöltött, mint pengősmalac a böllérkés láttán. Ettől eltekintve igazán békés volt minden körülöttünk. És ezen a tényen az sem változtatott, hogy politikai értelemben a világ egyik legforróbb pontján voltunk, ahol csak azért nem a fegyverropogástól, hanem hógolyózóktól volt hangos a vidék, mert 1974 óta ENSZ békefenntartók választják el egymástól az izraelieket és a szíreket. A hótakarónak köszönhetően mindez elhanyagolható mellékes körülmény volt, láthatólag a (hideg)háborús zóna ténye legkevésbé sem zavarta a nagyszámú megjelentet. Érdekes módon hógolyózás közben nem volt szempont, hogy ki kit vesz célba, ki lőtt először és kinek a nyakába zúdult a jeges nyakleves. A hó valahogy mindenkiből előcsalta a gyereket - zsidó, muszlim, drúz, keresztény önfeledten játszott a hóban, mintha csak valami földöntúli ökumenikus homokozóban lettünk volna. Még néhány nap, vagy csak pár óra és a természet adta pillanatnyi kegyelmi állapotnak véget vet az olvadás. Marad a sár és a remény, hogy a térségben többet esik a hó. Ettől mindenki boldogabb lenne és talán kevésbé volna fagyos a hangulat. X X X Az első galériában feltűnik néhány erősen havas autó. Ezeket nem sután kaparták ki a hó alól, hanem pont ellenkezőleg ilyen módon vitték haza a havat a népek. Az egy dolog, hogy a motorháztetőre és szélvédőre pakolt jéghegyektől alig láttak ki, de út közben még olyat is láttunk, aki a csomagtartójába lapátolta(!) a havat, hogy legyen mit otthon mutogatni. Mivel Ein Gevben utoljára 1952-ben láttak havat, ezért egy kisebb kupaccal mi is megörvendeztettük a kibucot. A pálmafák árnyékában nagyot néztek a barátaink, amikor meglátták, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy hógolyót gyúrjanak belőle és megsorozzák egymást. Kapcsolódó cikkek:
Abban a megtiszteltetésben volt részem a nyáron, hogy saját sofőrrel furikázhattam. Mondjuk limuzin nem járt hozzá, de minden délután házhoz vitt és ha késett kukoricával kárpótolt. Az a jó az utazásban, hogy érdekesebbnél érdekesebb élettörténetekkel hoz össze a sors. És ehhez még nem is kell világkörüli útra indulni, elég csak beszélgetni az iskolabusz sofőrjével. Mivel az ulpán nem a kibucban van, ezért busszal jöttem-mentem. Reggelente a nyugdíjasklubhoz társultam be, akik a közösségi házba igyekeztek aktívkodni, délután meg a gimnazisták sárga iskolabusza vett fel – egészen a vakációig, mert akkortól saját busz dukált nekem. Ennek sofőrje volt Szulimán, aki a busztársaság egyetlen arab munkatársa volt, mint ezt később megtudtam tőle. Szulimán nem az a hallgatag típus, így hamar szóbaelegyedtünk. Megtudhattam tőle azért, mert arab megbecsülik a cégnél. Amit azzal magyarázott, hogy vele ellentétben a zsidó munkatársainak „mindig vannak külön útjai”. Igaz, ezt akkor mondta, amikor késett, mert tett egy kis kitérőt az egyik haverjához, aki megdobta egy csomagtartónyi csemegekukoricával... Mindegy az isteni kukoricából jutott nekem is, úgyhogy el van felejtve a késés is meg svarc fuvar is. Próbáltam Szulimánt a politikáról is faggatni, de erre csak legyintett – neki egy csomó puszipajtás zsidó haverja van, akikkel összejárnak, úgyhogy nincs itt semmi baj. Meg amúgy is szerinte minden ellentétért azok a gaz politikusok a hibásak. Ebben nyilván egyetértenek a zsidó haverjaival, amikor együtt szürcsölik az arab kávét, de lássuk be ez a legkisebb közös többszörös nem több kényelmes hárításnál. Bár az is igaz, hogy a kényes kérdés elől csak a már említett minden hájjal megkent politikusok tudnának ügyesebben kitérni. Szulimán egyébként nem a politikai nézetei miatt érdekes, hanem a nők iránti vonzalma okán. Eddig ugyanis hat feleséget koptatott el és most tart a hetediknél. Mentségére szóljon, hogy ennyi feleséget nem egyszerre halmozott fel, hanem egymás után. Ami némi önmérsékletről tesz tanúbizonyságot, hiszen gyakorló muszlimként egyidőben akár négy asszonyt is magáénak tudhatna. A hét feleség is nagy szám, de ennél sokkal érdekesebb, hogy emberünk milyen toleranciáról tesz tanúbizonyságot, ha pináról van szó. Az egyébként szerény külsejű buszsofőr kétségtelenül a multikulturalizmus mintapéldánya. Eddig ugyanis három muszlim, három zsidó felesége volt és most egy keresztény nővel kötötte össze az életét, aki azért is kilóg a semita sorból, mert nemzetiségét tekintve ukrán. A gyerekek szempontjából is nagyon demokratikus Szulimán. A hét feleségétől ezidáig nyolc gyermeke van, vagyis mindegyiktől legalább egy. A dologban egyébként az a szép, hogy az arab Don Juannak a zsidó feleségek révén három (halachikusan) zsidó gyermeke van*, akik számára itt a Közel-Keleten örök keresztet jelenthet az identitásuk és a hovatartozásuk pontos meghatározása. Nem csoda, hogy az egyik közülük végzett filozófus, így hivatalból elmélkedhet azon, hogy hogy is van ez az egész. * A zsidó hagyomány szerint az számít zsidónak, akinek az anyja zsidó, az apa vallása e tekintetben nem mérvadó.
Komolyan mondom országot váltani kisebb megrázkódtatást jelentett a gyerekeknek, mint háromnapra elutazni. A nyaralásunk kész vesszőfutás volt még úgy is, hogy tudtuk mibe vágunk bele. De azt egyikőnk sem gondolta, hogy ami nekünk felüdülés az a gyerekek számára ennyire kínszenvedés lesz. Négy hónap után vágytunk már a környezetváltozásra, azzal viszont nem számoltunk, hogy ha megbojgatjuk a gyerekek megszokott életritmusát, akkor ennyire megnehezítjük a magunk életét is. Az, hogy nem úgy sikerült a nyaralás, mint ahogy terveztük csak a mi hibánk. Mentségünkre csak annyit tudok felhozni, hogy reméltük nem így alakul. Tévedtünk. Ábel tízhónaposan még bárhol elalszik, de Ráchel már nem. Márpedig, ha egy háromévesnél kimarad az alvás garantált a balhé – különösen, ha erőltetett tempót diktálunk. Ennek megfelelően hozta a formáját a lányunk, akinek tulajdonképpen három napon át semmi sem volt jó, bármivel is próbálkoztunk durca lett a vége. Ezt tetézte még, hogy Ábel épp ekkorra időzítette a fogzását. Szegényke minden tankönyvi tünetet produkált (kiütés, hasmenés, láz stb.) és ha nem sikerült elterelni a figyelmét, akkor üvöltött, mint a sakál. Szóval a gyerekek vagy felváltva vagy rosszabb esetben szinkronban nyafogtak. És persze a baj nem jár egyedül. Miután megérkeztünk Kibuc Dáliába, másnap Ráchelt végképp kiütötte a fáradtság. Olyannyira, hogy közel öt óra délutáni alvást követően úgy kellett kirobbantani az ágyból. Kisvártatva ugyan magához tért Ráchel és vidáman átslattyogott a vendéglátóinkhoz, de ott a játék helyett ismét inkább a kanapét választotta. Némi unatkozás után aztán kiderült, hogy nem csak úgy szárazon ásítozik, tud ő színeset is. Egy enyhe félfordulattal kidobta a taccsot a házigazdák frissen vásárolt ülőgarnitúrjára. Ezzel végképp megpecsételte a nyaralásunkat... Mit volt mit tenni, lerövidítettük az amúgy is kurta vakációnkat és lefújtuk a péntekre tervezett találkozóinkat. Inkább hazajöttünk kipihenni a nyaralást. Ein Gevbe visszaérve aztán – hogy, hogy nem – varázsütésre meggyógyult mindkét gyerek. Nyoma sem volt már fogzásnak, fáradtságnak vagy bármi más nyavajának, láthatólag örültek, hogy újra a jól megszokott környezetükben vannak. Csak mi szenvedtünk egy kicsit, hogy ismét itthon vagyunk és nem máshol. X X X A kellemetlen élmények ellenére azért van mire visszaemlékezni. Ilyenek például vendéglátóink Ráchel és Dávid, valamint régi barátom Éli, akik nem csak jól tartottak minket, de lelket is öntöttek belénk a nehézségek közepette. Ugyancsak nagy élmény volt újra látni Dáliát, amely továbbra is álom kibuckivitelben. Ugyan idén – a fent említett okokból – nem sikerült rendesen körbefotóznom, de két éve igen. Mivel azóta sok minden nem változott Dáliában, ezért nyugodtan meg merem osztani az akkor készült képeket néhány mostanival kiegészítve. Mivel kitört a vakácó az óvodában, nekem is szünetel a tanfolyam, Zsófi pedig megcsömörlött a tesztkönyvektől, ezért a következő napokat „szabadságon” töltjük, méghozzá távol Ein Gevtől. Egyszer élünk alapon autót béreltünk és családostól felkerekedünk egy másik kibucba. Hiába, a változatosság gyönyörködtet :) Na jó, azért oka van annak, hogy Dáliába megyünk: barátok, távoli rokonok laknak ott, őket látogatjuk meg. Reményeink szerint olyan haverjainkkal is végre találkozunk, akik Tel Avivban laknak és akikkel a viszonylag nagy távolság miatt eddig nem sikerült összefutni. Jó hely Ein Gev, de azért kell már, hogy végre új impulzusok érjenek minket, mert különben megkattnunk itt a végeken.
Persze, ahogy az már lenni szokott szó sem lesz önfeledt pihenésről: Ráchelen most futott át valami enyhe vírus (mikor máskor?), Ábel meg épp a foga miatt érzi kutyául magát, amit egy kilenchónaposhoz méltó önuralommal visel. De mit nekünk láz és fogzás?! - ha törik, ha szakad megyünk, hisz ki mondta, hogy szenvedni csak itthon lehet? Hogy a következő napokban a blogolvasóink széles tömegei se érezzék jól magukat elárulom, hogy nem csak mi, de a blogunk is „nyaral”. A fájó hiányra biztos gyógyír, hogy a vakációnk végeztével első kézből értesülhessetek friss élményeinkről itt a blogon. Addig is újraolvasás céljából figyelmetekbe ajánlom az eddig megjelent posztokat. A héten Jeruzsálemben jártunk a nyelvtanfolyam keretében. A nagy távolság miatt ugyan az egésznapos kirándulás legnagyobb része buszozással ment el (3 óra oda, 3 óra vissza), de ettől eltekintve jól sikerült a túra. Jeruzsálemre alig hat órácska jutott, viszont a rendelkezésre álló rövid időt annál tartalmasabban töltöttük el. A napot a Yad Vashemben kezdtük, ahol a Holocaust rémségeivel szembesülhettünk, majd a Ha Tayalet kilátóponthoz hajtottunk, ahol elénk tárult Jeruzsálem legszebb arca. Innen az Óváros felé vettük az irányt, ahol az Örmény- és a Zsidónegyed megtekintése után a Siratófalnál fejeztük be a városnézést. Erik, az idegenvezetőnk nem sok újat tudott mutatni nekem a városból, ezért volt időm kattingatni. Zömében a csoporttársakat örökítettem meg, de amennyire egy osztálykirándulás keretei között lehetséges Jeruzsálemről is készítettem pár képet. Ezeket gyűjtöttem most két csokorba, plusz van egy szentségtörő bónusz képem is a lesifotókra fogékonyak számára. Aki a blogban látható galérián kívül még több képre is kíváncsi az kattintson ide. In this week we were in Jerusalem with Ulpan class. The trip was really short because Jerusalem is so far from the Kinneret. Unfortunately we spent only 6 hours in the Holy City, but we looked at a lot of interesting places thanks to our tour guide Erik. The first stop was in Yad Vashem, after we went to Ha Tayalet lookout to see the beautiful view of the historical city of Jerusalem. Finally we finished the tour in the Old City. I made two photo galleries, one of the classmate portraits, one of Jerusalem, and there is also an extra funny picture. If you need more pics from the tiul (trip) click here. (Please tag the photos in Picasa.) Magam sem hittem a szememnek, amikor ez fogadott a Siratófalnál: Kapcsolódó cikkek:
|