A szarvasi Lauder táborhoz kötődő magazin interjút közölt velem, mint egykori madrichhal (ifi vezetővel). A nem várt figyelmet kihasználva kicsit promotáltam a Mishpaha blogot, de persze szó esett egy csomó más - egyébként  az izraeli tartózkodásunkhoz szorosabban kapcsolódó - témáról is. Ha van időtök, érdemes elolvasni az interjút a 2012. nyári szám 9-11. oldalán, amit vagy közvetlenül innen tölthettek le vagy a tábor hivatalos oldaláról, ahol egyébként a régebbi Szarvas Timesok is megtalálhatók. 

Fejben már Budapesten elkezdtem írni a mai posztot. Még a cím is megvolt: Budapesti szilánkok. Hazai élményeinkről apró karcolatok lánca lett volna, de mikor leszállt a gépünk Tel Avivban eldöntöttem, hogy ezek a történetek fejben maradnak. Hogy miért? Mert sok negatív kicsengésű dolgot írhatnék, de továbbra is tartani szeretném magam ahhoz, hogy ha nem muszáj, nem köpködünk vissza. Elegánsabb így, ha már Magyarország egyre kevésbé az.
Miért mondom ezt? Megérkezésünk után szembetűnő volt, hogy mennyire megviselt, már-már gyűrött az "utca embere". Utoljára Belgrádban láttam ilyennek a népeket, ami egy vesztes polgárháborút követően nem szorul magyarázatra. Magyarországon viszont "csak" gazdasági válság van - ugyan ez is egzisztenciális kérdés, de azért mégse vérre megy! Zsófi szerint elutazásunk előtt is kísértetiesen hasonló arcok vettek minket körül, csak akkor ebben éltünk, most meg a kontraszt miatt pofázok ilyeneket. Meglehet igaza van, mert a harmadik naptól már nekem is természetes volt a látvány, vagy tudat alatt plasztikáztam, hogy jobb képet vágjanak hozzánk.

Nagy kár, hogy beszélgetőpartnereink között azok voltak többségben, akiknél már rég betelt a pohár. És ezzel nehéz mit kezdeni, ha mi egyébként mellékállásban azon agyalunk, hogy most hol is folytassuk.
Azért az is a képhez tartozik, hogy minden nyavalygás, nyafogás és zsörtölődés ellenére Budapest k.jó hely. Turistaként biztosan, márpedig mi egy hónapon át azok voltunk.

430 nap távollét után kiéhezve visszatértünk a fogyasztói társadalomba, ami minket speciel boldoggá tett, bár ez csak addig tart, amíg meg nem kapjuk a banki kivonatokat. Mindegy, a pénztárcánk könnyebb, az útipoggyászunk sokkal nehezebb lett, de azért így is bőven belefértünk a súlykorlátba. Ha az otthoni általános közhangulaton nem is javíthattunk a jelenlétünkkel, legalább a gazdasági felemelkedéshez hozzájárultunk: annyit költöttünk, hogy attól biztos megugrik a júliusi magyar GDP.